Az igazi jó zene

1980. december 8-án dél körül a Lennon házaspár a Rolling Stone magazin híres fotósát, Annie Leibovitzot fogadta a Dakota-házban. A fotóművész készített pár felvételt róluk. Lennon mindenben benne volt, egy olyan kép is készült, amelyen ő anyaszült meztelenül simul hozzá a teljesen felöltözött Yokóhoz. Leibovitz megígérte a párnak, hogy a címlapra kerül a fotó.

A fotóművésznő masinája valószínűleg még javában kattogott, amikor Chapman kijelentkezett a szállodájából, és elindult, hogy beteljesítse küldetését. A kabátzsebébe rakott egy kartonlapot, hogy ne dudorodjon ki feltűnően a pisztolya, és magával vitte előző nap vásárolt Double Fantasy lemezét. Úton Lennonék rezidenciája felé betért még egy könyvesboltba is, ahol megvette a Zabhegyezőt, és a könyv első oldalára ennyit írt: "Ez a vallomásom."

Ezután már nem volt más dolga, mint várakozni a Dakota-ház előtt. Olvasgatta a Zabhegyezőt, beszélgetésbe elegyedett a Dakota-ház portásával, és összehaverkodott egy amatőr fotóssal, Paul Goreshsel, aki gyakran őgyelgett a hírességek lakta épület előtt, hiszen itt nagy eséllyel le lehetett kapni valami sztárt. És valóban, Paul Simon és Mia Farrow is feltűnt a ház kapujában, amíg várakoztak, miközben Chapman arról beszélt újdonsült ismerősének, hogy alá akarja íratni Lennonnal a lemezét.

Lennonék délután indultak el egy közeli lemezstúdióba, hogy tovább dolgozzanak a Walkin' On Thin Ice című számukon, amit már a következő lemezre szántak. Házuk kapuján kilépve összetalálkoztak Mark David Chapmannel. A fiatalember teljesen megbénult a lehetőségtől, nem mozdult, az amatőr fotósnak kellett odataszigálni őt a párhoz. Chapman autogramot kért a lemezére, amit Lennon készséggel teljesített. Az énekes ráírta a borítóra, hogy "John Lennon, 1980. december" és még meg is kérdezte a félszeg Chapmant, hogy akar-e még valamit. Paul Goresh megörökítette kamerájával a jelenetet.

Ezután Lennonék elhajtottak a stúdióba, ahol David Geffen (a Geffen lemezcég tulajdonosa) azzal az örömhírrel várta őket, hogy a Double Fantasy aranylemez lett. Az új dalon körülbelül négy órát dolgozott a pár, majd elindultak haza. 11 óra előtt tíz perccel gördült be a limuzin a Dakota-ház elé. Yoko szállt ki elsőnek a kocsiból, ő ment elöl, az új felvételeket tartalmazó demo-kazettákat és egy magnót cipelő Lennon pár lépéssel lemaradva követte.

Chapman ekkor már résen volt, és ezúttal nem tűnt bátortalannak. Megvárta, amíg Yoko elhalad előtte, még oda is köszönt neki. Mialatt Ono bement, Lennon Chapmanre nézett, utána a bejárat felé indult.

Miközben Lennon elsétált mellette, Chapman azt kérdezte: „Mr. Lennon?”. Ahogy Lennon megfordult, Chapman úgy helyezkedett, amit a szemtanúk „harcállás”-nak neveztek, majd lőtt – ötször. Az egyik mellément, a többi Lennon hátát és vállait érte. Az egyik lövedék az aortáját találta el.

Chapman ottmaradt, fegyverét José Perdomo vette el, utána azt kérdezte tőle: „Mit csinált, mit csinált?”; Chapman csak annyit válaszolt: „Lelőttem John Lennont”. Ezután levette a kabátját, majd J.D. Salinger Zabhegyezőjét kezdte olvasni. A rendőrség perceken belül kiért, és Chapman még mindig olvasott.

Mivel nem tudtak várni a kiérkező mentőre, két rendőr a járőrkocsi hátsó ülésén a Roosevelt Kórházba szállította Lennont. Mikor megkérdezték, hogy tudja-e kicsoda, nem egybehangzó vélemények szerint azt válaszolta, hogy „Igen”, vagy „John Lennon vagyok, a Beatle”, vagy csupán bólintott, így nem tudjuk biztosan, mik voltak az utolsó szavai. Minden, megmentésére irányuló erőfeszítés ellenére belehalt a 80%-os vérveszteségbe. 40 éves volt.

Az első hírt a merényletről az újonnan alapított CNN adta; Kathleen Sullivan műsorvezetőnő jelentette be, hogy Lennont lelőtték és épp a kórházba szállítják (a halálhírét még nem erősítették meg). Ám a legtöbben elég furcsa módon értesültek az eseményről. Howard Cosell, a legendás sportriporter, az ABC Monday Night Football című műsorának tudósítója jelentette be a halálhírét:

Cosell: „Emlékezzünk arra, hogy ez csak egy focimeccs, mindegy, ki győz vagy veszít. Az ABC News egy súlyos tragédiáról értesített minket New York Cityből. John Lennon – talán a leghíresebb Beatle – New York-i lakóháza előtt öt lövést kapott, és kórházba szállítás közben elhunyt.”

A konkurens NBC csatornán jóval szokványosabban adtak hírt az esetről. A „The Tonight Show Starring Johnny Carson” című műsor egyik jelenetét megszakították, bemondták a hírt, majd folytatták a műsort.

Amikor az 1960-as években Lennont arról kérdezték, szerinte hogyan fog meghalni, azt felelte: „Biztos valami őrült fog kinyiffantani.” Bár Lennon ezt minden bizonnyal viccnek szánta, mégis bekövetkezett. Még egy hasonló kijelentést tett utolsó interjújában, amikor azt mondta, úgy érzi, mintha valaki követné: először szövetségi ügynökök az 1970-es években, hogy deportálják, majd a megszállott rajongó 1980-ban. Több amerikai és kanadai Beatles-koncerten megerősített őrizetet kaptak a fenyegetések miatt, Ringo Starr azt mondta, hogy egy montreali koncerten a cintányérok mögött kellett ülnie.

(wikipédia)

Én rendhagyó módon most nem az Imagine című dallal emlékezek meg róla, hanem egy másik, általam sokkal jobban kedvelt zeneszámmal.

A TV-sorozatok főcímzenéi általában direkt a filmhez íródnak, ezért muszáj jónak lenniük, mégis én igyekeztem kiválasztani a 10 legjobbat. Nem volt egyszerű, mert ebből a szempontból teljesen szubjektív a dolog, és bár rengeteg TV-sorozatot készítettek, azért nem mondanám mindegyik dalra, hogy úgy önmagában is elhallgatnám.

Tovább»

Bizonyára senki számára nem ismeretlen ez a fogalom, mert számos olyan együttesről tudunk, akinek pályafutása során mindössze egyetlen slágergyanús szerzemény született. Én igyekszem még jobban leszűkíteni a kört, és természetesen olyan zenéket kerestem, amik az igényesség határain belül vannak.

Tovább»

Hálás vagyok azért, mert megadatott nekem, hogy kétszer is eljussak Bryan Adams koncertre, bár külföldön csak egyszer jártam életemben. A koncert, amin jelen lehettem, Magyarországon volt, és reményteljesen várom, hogy újra eljöjjön és adjon egy szintúgy fergeteges előadást! Ez a csávó tud valamit!

Tovább»

Nem tudom, ki hogy van vele, de én személy szerint nem rajongok a feldolgozásokért. Vannak persze kivételek, és a címmel pont az ilyen, eredeti és feldolgozott dalok közötti különbségeket szeretném bemutatni. No de beszéljenek helyettem a videók!

Tovább»

Egyszer régen az egyik újságban azt olvastam, hogy Bryan Adams-et gitárvirtuóznak nevezik. Kicsit elcsodálkoztam, mert bár nagyon jó zenész, nagyra tartom munkásságát és rengeteg számát imádom, nem nevezném őt így. Gary Moore-t már joggal, hiszen ő inkább gitárjátékával, mint hangjával kápráztat el a mai napig mindenkit, kicsiket és nagyokat egyaránt.

Tovább»

Egyik (első) kommentelőm kedvéért most az 1970. utáni, jónak mondható zenékről fogok írni. Ő ugyanis valamilyen oknál fogva azt gondolja, hogy én csak a 60-as évek zenéit tartom jónak - legalábbis a szavaiból ez vehető ki -, de ez egyáltalán nem így van.

Tovább»

Tovább»

Sok embert hallottam már panaszkodni, miután elment egy koncertre, hogy nem volt az igazi, nem azt hallotta vissza, mint amit a cd-n hallgatott. Ebben igazuk van, de csak részben, mert nyilván egy élő koncerten teljesen más hangzást kaphat egy-egy dal. Szerintem pont ez a szép benne, de persze egyáltalán nem mindegy, hogy kiről, milyen előadóról van szó.

Tovább»

Ha feltenném 10 embernek ezt a kérdést, valószínűleg mind a tizen mást mondanának. Ez azért van, mert a zenei ízlés eléggé szubjektív, és rengeteg zenei stílus létezik. Talán több is, mint amire valójában szükség lenne...

Sokan vannak - főleg fiatalok - akiknél még nem alakult ki a jó zenei ízlés, a legtöbb embernél pedig már nem is fog. Általában azt hallgatják, amit társaiktól megismernek, és ezt a szintet bizonyos ideig nem is lépik át - van, aki egyáltalán nem.

Mindenkinek tágítani kell a látókörét, megismerni a régi jó zenéket! Ez csak úgy lehetséges, ha van valaki - egy idősebb ember, szülők, nagyszülők, stb. - aki megmutatja, mi fán terem az igényes zene.

Nekem szerencsém van. Édesapám zenész, és ő elég jártas az ilyenekben, úgyhogy a nagy része annak, amit ismerek, neki köszönhető. Szeretném most ezt a "tudást" átadni nektek.